Fejlesztések a Keszthelyi VSZK-ban

      Fejlesztések a Keszthelyi VSZK-ban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Jelentős összeget, 280 millió forintot nyert a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum egy GINOP pályázaton. A turizmus –vendéglátás ágazati központ infrastrukturális és szakmai fejlesztése az új szakképzési struktúrára elnevezésű projekt a Keszthelyi Vendéglátó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium gyakorlati képzőhelyeinek megújításában valósul meg. A korszerűsítésről és a humánerőforrás fejlesztéséről ma tartottak sajtótájékoztatót.

 

A Keszthelyi VSZK –ban órarend keretében folynak az iskolai tanműhelyekben a gyakorlati oktatások. A tanulók a szakma szépségeit jól felszerelt konyhában, cukrászműhelyben sajátíthatják el. A szakmai gyakorlati vizsgák helyszínei is a gyakorlóhelyek. Az iskolában 1964 óta folyik  a vendéglátás szakembereinek képzése. A gyakorlati műhelyek berendezésének felújítása, pótlása folyamatos volt az elmúlt évtizedekben. Mára azonban elavultak az eszközök. Nagyobb korszerűsítésre nem volt lehetőség. A sajtótájékoztató helyszínén az intézményben, ahol Szabó Károly a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja beszélt a működésről. Tájékoztatás adott arról is, hogy a közelmúltban GINOP pályázaton elnyert összegből a turizmus- vendéglátás területén működő Keszthelyi VSZK gyakorlati képzéseire használt épületrészek, azok berendezései újulnak meg. Az Európai Szociális Alap 100%-os támogatásával megvalósul az ágazati képzési  átalakítás is. 

“280 millió forintot nyertünk. Ez a maximálisan elnyerhető pályázati összeg, amelynek keretében a VSZK-ban gyakorlati képzőhelyet, infrastrukturális képzőhelyet hozunk létre. Ez azt jelenti, hogy a térség vállalkozói segítségével, illetve közreműködésével és a ZSzC részvételével létrejön egy úgynevezett nonprofit kft, amely biztosítja a gyakorlati képzést. A gyerekek itt szakképzési munkaszerződéssel fognak munkabért kapni. Valós körülmények között fognak már tanulni. Nem csak az elméletben hanem a gyakorlatban is.”- adott tájékoztatást Szabó Károly kancellár.

Nagy Bálint Keszthely polgármester a regionális szempontból is jelentős fejlesztés kapcsán kiemelte a város és a szakképzési centrum együttműködésének jelentőségét.

“A Keszthelyi VSZK – ami egy nagyon nagy múltú, számos jó szakembert képző – intézményről beszélünk,aminek a további fejlesztése, illetve Keszthelynek a pozicionálása vendéglátás szakmai szempontból. Egy olyan képző központot szeretnénk kialakítani, fejleszteni ami a felnőtt képzés tekintetében is megállja  a helyét és a mai kor kihívásainak a lehető legmodernebb technikával, infrastrukturális technikával rendelkezik. Bízom benne, hogy – különösen talán a vendéglátásban- leginkább érzékelhető szakember hiányra is egy érzékelhető és jelentős érdemi választ tud adni ez a megoldás.”- mondta el Nagy Bálint polgármester.

A képzőközpont létrehozásához szükséges folyamatok már a nyár elején elkezdődtek. A tanműhelyek felújításához is átadták június 26-án a munkaterületet. Mintegy 700 négyzetméteren újul meg a konyha és cukrászműhely. Folynak a terembővítések, víz és villamos vezetékek cseréi.  Szeptember elején már szerelik az új, biztonságos konyhai eszközöket. A beruházás befejezése szeptember 30-a.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió