Hírek
2025. nov. 25.
TV Keszthely
Pályaválasztási nyílt nap a VSZK-ban
Pályaválasztási nyílt napot tartott a VSZK. Az eseménynek a Hotel Helikon adott otthont. A helyszínen több vendéglátó szakmába is betekintést nyerhettek a diákok. A képzési palettákat izgalmas játékokkal mutatták be.

A szalvétahajtogatást is ki lehetett próbálni a nyílt nap keretében. A diákok különböző állomásokon ismerkedhettek a vendéglátás rejtelmeivel. A 13 séf standjánál érzékszerveiket tesztelhették, hiszen lehetőségük volt tapintani, szagolni és ízlelni különböző növényeket. A szakács szakma iránt érdeklődőket egy étel tálalásának bemutatójával várták, míg a hotel emeleti szintjén fitnesz bemutatóval fogadták a fiatalokat.
„Az iskola életében ez már a harmadik pályaválasztási nyílt nap. Az előző héten volt az iskola bemutató, most pedig a szakmákat mutatjuk be valós környezetben, ahol a Hotel Helikon ad helyet ennek a pályaválasztási nyílt napnak.”-mondta Járfás Andrea a ZSzC Keszthelyi Vendéglátó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója.
Minden nyolcadikos tanuló életében fontos a pályaválasztás, mikor el kell dönteni hova mennek tovább tanulni. A nyílt napra a sármelléki, révfülöpi, szigligeti, keszthelyi és a vonyarcvashegyi iskolákból is érkeztek diákok. Csaknem százan voltak kíváncsiak a vendéglátó szakmabemutatókra.
„Szerintem nagyon interaktív volt, nagyon jól összerakták ezt az eseményt. Nekem nagyon tetszett. Szerintem biztosan meg fogom jelölni a VSZK-t.”-hangsúlyozta Szabó Botond a Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola tanulója.
A keszthelyi Vendéglátó Szakközép Iskola egyik meghatározó partnere már a ’70-es évek óta a Hotel Helikon. Az iskola célja, hogy a Balaton-parti vendéglátóipar számára képzett szakembereket biztosítson. A szálloda pedig mindig is kiemelt gyakorlati helyet biztosított a diákoknak.
„Folyamatosan van nálunk tanuló. Ez általában nyolc, tíz, tizenkét fő, attól függően, hogy éppen hogy van erre nekünk szabad kapacitásunk, igényünk illetve mennyi tanulót tud biztosítani az Ágazati Képzőközpont, mert, hogy mi az Ágazati Képzőközpont alapító tagjai vagyunk, és nyilván azon keresztül tudjuk fogadni.”-emelte ki Csere András a Hotel Helikon szállodaigazgatója.
Az eseményen a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a MATE Georgikon Campus Turizmus- Vendéglátás Tanszék és a Nyugat-Balatoni Turizmus –Vendéglátás Ágazati Képzőközpont is képviseltette magát.
Kovács-Lenkai Petra- Keszthelyi Televízió
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
🎓 Szakma, Érettségi, Jövő
Technikum vagy szakképző? Fontos döntés előtt állsz? 🤔 A szakképzés lehetőségeiről röviden, érthetően ebben a videóban. 🙌 👇 Érdemes megnézni!
2026. jan. 25.
IKK

Felnőttoktatás keretében piacképes, keresett szakmák a VSZK-ban
Új szakma, új lehetőségek! 🤩
2026. jan. 21.
KeszthelyiVSZK

Worldskills
Keszthelyen versengtek a fiatal szakácsok. Közülük derült ki, ki képviseli Magyarországot a shanghai-i Worldskills megmérettetésen. A nemzetközi verseny válogatóján három fogást, három személyre, négy óra alatt kellett elkészíteniük az indulóknak. 27 jelentkező közül 8-an bizonyíthatták gyakorlati tudásukat.
2026. jan. 16.
TV Keszthely
